fbpx

A BAUER kitűnő hírnévnek örvend az ágazatban, és rendszeresen állít fel új etalont technológiai megoldásaival. A BAUER világszerte 600 embernek ad munkát, ebből 240 főt a voitsbergi telephelyen alkalmaz.

EMCO Technology Center, a „találkozás helye”

Az EMCO gyáron belüli bemutatóterme arra inspirálta a BAUER látogatóit, hogy kívánságaikat és lehetőségeiket valódi megoldásokká alakítsák át. Kétség sem férhetett hozzá, hogy ezzel minőségileg új szintre lépnek.

Az esztergaközpont eredeti ötletéből kiindulva a beszélgetés hamar az EMCO kimagasló marástechnikai szakértelmére terelődött. A szakértők ötletelésbe kezdtek, és olyan módszereket javasoltak, amelyekre a BAUER nem is gondolt volna. A terveket tovább finomították, és felvázoltak konkrét munkadarabokat, egy turbinarészt és annak házát.

              MMV 3200

Próba – teszt – megoldás

A folyamatmegbeszélések igen magasra tette a mércét az EMCO értékesítési mérnökei számára. A javasolt megoldás kivitelezhető volt, de még volt mit tökéletesíteni rajta.

Ezért az ügyfél számára teljesen egyedi tesztkonstrukciót terveztek, amelyben az alkatrészeket kiesztergálás helyett marással munkálták meg. Gazdaságos stratégia: az új eljárásokkal akár 30%-kal csökkenthető az eljárás időigénye anélkül, hogy ez a pontosság rovására menne. Végül egyértelművé vált, hogy minden a terveknek megfelelően működik. Mindkét fél elkötelezettsége kifizetődött.

Egyetértettek abban, hogy az új, jobb megoldás iránti vágy, a teljes elkötelezettség és a maximális rugalmasság óriási előnyt jelentett a tervezésnél, és minden érintettnek előnyére vált, sokkal inkább, mint eredetileg gondolták volna.

„Összességében alkatrészenként akár 30%-os időmegtakarítás is megvalósítható, valamint lényegesen jobb pontosság és felületminőség érhető el.”

Daniel Stangl, mechanikai gyártás vezetője, BAUER GmbH

 

A cikk folytatódik a „Friss tapasztalatok a marótechnikában” 3. részben!